Ugrás a tartalomra
Az Európai Bizottság logója

Ville

Ville 2013 óta jogi tanácsosként dolgozik az Európai Bizottságnál, Brüsszelben. Születésétől fogva vak. Arról kérdeztük, hogy milyennek találta a kiválasztási eljárást, és hogyan érzi magát az Európai Bizottságnál.

„Az volt a benyomásom, hogy az akadálymentesítési csoport nagyon hozzáértő, jól felkészült és figyelmes emberekből áll. Miután jelentkezésem beérkezett hozzájuk, különböző intézkedéseket javasoltak, hogy a versenyvizsga első szakaszán ugyanolyan esélyekkel induljak, mint a látók. Ezeket az intézkedéseket mind helyénvalónak és megfelelőnek találtam. A versenyvizsga további szakaszaiban – így az értékelőközpontban is – hatékony segítséget kaptam tőlük. Nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy szinte valamennyi dokumentum digitalizálva van, mivel az elküldött és a kapott üzeneteket is egy elektronikus adatbázisban tárolják. Az előző munkahelyeimen a papíralapú dokumentumokat magamnak kellett digitalizálnom, hogy használhassam a képernyőolvasót. Jelenleg ezzel szinte egyáltalán nem kell időt töltenem. Kollégáim és feletteseim példamutató hozzáállásának köszönhetően a csapat teljes értékű tagjának érzem magam.”

Ville az alábbi tanácsokat adja az EU-hoz jelentkező, sajátos igényű pályázóknak:

„Éreztessük, hogy motiváltak vagyunk! Gondolkozzunk a munkaadó fejével: vajon milyen kérdések merülhetnek föl benne fogyatékosságunkkal kapcsolatban? Érdemes felkészülni erre, valamint a témával kapcsolatos további kérdésekre. Gondoljuk át előre, hogy milyen észszerű megoldásokra lenne szükségünk az adott munkahelyen. Nem szabad türelmetlennek lenni. Ha mégsem minket választanak, a jelentkezéssel és az esetleges interjúval legalább újabb tapasztalatot szereztünk. A sajátos igényeink helyett inkább összpontosítsunk a készségeinkre.”